Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


The road so far -1.rész

2017.08.06

John Winchester sok mindent tervezett a jövőjével kapcsolatban. Először is elvenni Mary-t volt a legnagyobb vágya, de ezt sok más közös vágy követte. Kertes ház, gyerekek. Még végül a valódi amerikai álmot élték. John délután hazajött a munkából, csókott adott a gyönyörű feleségének, ölbe vette Samet, meghallgatta Dean aznapi ovis kalandjait. Sokszor gondolt rá, hogy talán egy lányuk is lesz, vagy hogy egyszer Mary-t elviheti Párizsba, ahova mindig is el akart jutni.
 Néha, mint most, amikor úgy érezte, hogy képtelen folytatani a véget nem érő hajszát, ezekre gondolt. Legfőképpen Mary-re. Már hat éve eltelt azóta a novemberi nap óta, hogy az életük pokollá vált, John mégis úgy emlékezett rá, mintha tegnap lett volna. És örökké így fog rá emlékezni. Bármi is fog történni, semmi sem változik. Sem ő, sem pedig az emlék.
 Kis híján elmosolyodott, amikor eszébe jutott, hogy mégsem minden állandó. Ha megnyugvást nem is találhat sosem, és Mary-t sosem kaphatja vissza, talán mégis lehet valami jó az életében. Méghozzá a fiai, Sam és Dean. Bár a bosszúvágy életének minden percét betölötte, elsősorban mégis csak ők számítottak. Sóhajtva behúzta a hátizsákja cipzárját, amibe eddig a fegyvereket pakolta a fürdőszobában, hogy ha valaki véletlen benyit a szobába, ne ez a látvány fogadja. Bizony, ők a legfontosabbak, mégha ez nem is látszik. John pontosan tudta, hogy ez nem látszik, de sajnos képtelen volt a boldog, felhőtlen életű apát alakítani. Mary nélkül nem.

 Halk, de gyors zuhogó hang ütötte meg a fülét, majd hallotta a motelszoba ajtajának nyekergését. A hatéves Sammy állt az ajtóban. Túlméretezett pólót és a fűtől zöld foltos nadrágot viselt, miközben forgolódva az apját kereste. Amikor John kilépett a fürdőből és tekintetük találkozott Sam elvigyorodott és kezét előrenyújtva mutatta apjának talált kincsét, miközben John hálát adott, hogy a fürdőben már elpakolta a fegyvereket a fiú elől.
- Nézd! Kagyló! - Lelkendezett a kócos gyerek, miközben kitárt tenyerén tartotta apja felé a kagylót. - Deannel találtuk a folyónál! Tetszik apa, tetszik?
- Remek, kishaver. - Mondta John halovány mosollyal az arcán, ugyanis a jelenlegi körülmények között ez volt a legtöbb, amit magára tudott erőltetni. - Szólnál a bátyádnak, hogy jöjjön, segítsen kipakolni? Tíz percen belül indulunk.
 Sam markába zárta új szerzeményét és nagyot bólintva kiszaladt az ajtón. A motel parkolójában az Impalán kívül csak két rozsdás furgon foglalta a helyet, ember pedig egy szál sem volt. A szobaajtók sora után, a recepciós fülke mellett állt egy italautómata, amibe épp egy fiú próbálta vállig beledugni a kezét, miközben halkan szitkozódott. Sam lassított, amikor odaért és mielőtt bármit szólt volna, tanulmányozta, hogyan próbálja a bátyja kihalászni az elakadt üdítőt a gépből.
- Nem jön ki. Beakadt. - Állapította meg az üvegre mutatva, aminek belülről nekidőlt a dobozos kóla, de leesni már nem tudott.
- Ne mond.. - Morogta Dean, majd sóhajtva kihúzta a kezét és felállva belerúgott egyet a szerkezetbe.
- Apa mondja, hogy menj segíteni. - Jelentette ki Sam, aki nem zavartatta magát és elkezdte a kagylóval karcolgatni az automata oldalát.
 Dean még egy gyilkos pillantást vetett a kólára, majd elindult.
- Most hova fogunk menni? - Indult utána Sam is, félbehagyva a pálcikaembert az összekarcolt festésen.
- Nem t'om. Nem mindegy? Gondolom egy újabb motelbe, vagy ha szerencsénk van, talán Bobby bácsihoz.
- Elfogyott a zsírkrétám Dee, ha megállunk egy boltnál veszel nekem megint?  - Kérdezte Sam, mit sem törődve az előző válasszal. Gyermeki kíváncsisága folyton-folyvást új dologra terelődött. Dean nem nagyon foglalkozott a ténnyel, hogy mindig mindent tudni akar és kérdésekkel bombázza őt, viszont John másképp állt a dologhoz. Félt, hogy Sam előbb kideríti a dolgokat, mint kellene és félt, hogy vajon mit fog akkor mondani neki..
- Aha. - Felelte Dean oda sem figyelve a kérdésre, amikor benyitottak a motelszobába. - Máris megyünk?
- Igen. - felelte John, felvéve a sporttáskáját és zsebre téve egy köteg papírpénzt. - Hozd a cuccotokat. Sam irány a kocsi!
- Éhes vagyok.
- Útközben veszünk valamit, rendben? - Mondta John és összeborzolta Sam haját, majd miután kihozták a nem túl nagy mennyiségű holmijukat és bepakolták az Impalába, elindultak.

 Dean az anyósülésen ült, Sam a vezetői ülés mögött és elmélyülten pusztította a kezében lévő sajtburgerét. John összehúzott szemöldökkel nézett előre, látszólag teljesen a gondolataiba merülve. Dean egy ideig képregényt olvasott, de hamar megunta és többnyire csak unottan bámulta az elsuhanó fákat.
- Akkor hova is megyünk? - Kérdezte apját, immár harmadszorra, remélve, hogy ezúttal majd válaszol. És kissé sajnálta is, hogy megint megkérdezte, mert ha most sem válaszol, akkor vége, nem kérdezheti többet, különben az lesz a vége, hogy "Mit kérdezősködsz folyton" vagy az, hogy "A kíváncsiskodás helyett inkább tanulj valamit", ahhoz meg semmi kedve nem volt. Amúgy is minek tanuljon, ha minden így megy tovább, akkor egyértelműen vadász lesz belőle is..
- Maine-be. - Jelentette ki tömören John, Dean nagy megkönnyebülésére. - És.. - folytatta egy kis szünet után. - most úgy néz ki, hogy elég sok melóm lesz, talán két hétig is eltart, de mivel szünet van, nem kell beirassalak titeket.
- Két hétig?!
- Szüneeet!
 Kiáltott Dean döbbenten, Sam lelkesedve.
- Igen, két hét, Dean. Talán probléma? - Mondta John kissé ingerülten és Dean-re pillantott, aki erre becsukta a száját és inkább lenyelte a kirohanási vágyát.
- Nem, uram. - Mondta halkan és ismét kifelé kezdett bámulni. Zavarta, hogy az apja nem engedi neki, hogy többet segítsen. Vitte már el vadászatra, de csak párszor és akkor sem adott neki sok teret a kibontakozásra. Mogorván az ablakhoz könyökölt és csendben bámult kifelé, amíg John továbbra is az utat fürkészte. A közeledő meló járt a fejében, meg az, hogy talán ez egy lépéssel közelebb viszi Mary gyilkosához. Erősebben szorította a kormányt és feszülten követte az utat egészen Maine-ig.

 A motelszoba ugyanolyan volt, mint az előző, csak kissé erősebb volt a falakból áradó cigiszag. Sam bekapcsolta a tv-t és elfoglalta a fotelt, amíg Dean és John elintézték a szokásos dolgokat.
- A cuccotok az ágyra tettem, tessék, - nyomott Dean kezébe pénzt - osszátok be, most csak ennyi van, de ha nem szórod el hülyeségekre, elég lesz.
- Vettem. - bólintott Dean.
- A közelben van egy játszótér, vidd el Sammy-t ha unatkozik. - Folytatta John.
- És ha én unatkozom?
 John egy szigorú pillantást vetett rá, érzékeltetve, hogy nincs se kedve, se ideje az ilyesmikre.
- Mindegy. - morogta Dean, és az ajtóig kísérte az apját, aki még egyszer elismételte, hogy senkit se engedjen be, előbb lőjön, aztán kérdezzen és azt, hogy mindenekelőtt vigyázoon Samre, bármibe is kerül. Dean helyeselt, majd becsukta az ajtót John mögött és az ablakból figyelte, ahogy beül az Impalába és elhajt. Mikor már nem volt mit néznie lefeküdt az egyik ágyra és sóhajtott. Újabb két hét vegytiszta unalom és szenvedés vár rá. Még moziba se tudnak elmenni, mert nincs elég pénz.
- Gyere, Dean, nézd velem a tv-t!- Szólt oda neki Sam, mire Dean mosolyogva leült elé a földre.
- Nem akarsz itt ülni? - Hajolt előre Sam.
- Jó így, maradj csak.
- Oké. Holnap elmegyünk arra a játszótérre, amiről apa beszélt? - Kérdezte sam reménykedve.
- Felőlem. - mondta Dean, és hangosított kicsit a tv-n.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.