Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


4.rész: Pihenő

2015.03.07

4. rész

 

Loki

 

 Teljes fellelkesüléssel meséled és adod elő a csatában való hősiességedet Friggának, aki egy széken ül az ágyad mellett. Már semmi bajod, a gyógyítók jó munkát végeztek. Az ágyra állsz és épp a „haláltusa” részt játszod el, mire anyánk nem tetszően megrázza a fejét, de nem leplezi a mosolyt az arcán. Én is elmosolyodom, ahogy őt nézem és látom rajta a megkönnyebbülést és a hálát, amiért jól vagy. Észreveszi, hogy figyelem és felém fordul, így én gyorsan ismét feléd fordulok.

- Aztán elájultam, de a lényeg, hogy győztem! - lihegve leugrasz az ágyról és szembe állsz Friggával. - Én győztem!

- Akár egy igazi harcos. - mondja és kezeit a vállaidra teszi. - Büszke vagyok rád!

 Vigyorod kis híján körbeéri a fejed, én meg kis híján felnevetek a látványon. Örülök, hogy jobban vagy és, hogy vége a csatának. Mostanában egyre kevesebbszer támadtak ránk, nem számítottunk újabb támadásra, de ez eléggé végzetes vereségnek tűnt. Remélem végérvényesen legyőztük őket.

- Loki, miért vágsz ilyen savanyú képet? - vigyorogsz rám és a hangsúlyod ismét azé a Thor-é, akinél a „Jóreggelt” megegyezik a „Vágdacipődazöcsédhez”-zel.

- Elszomorít a te tükör előtt begyakorolt bájmosolyod látványa. - a fejemet szórakozottan felemelem.

- Ezt kapom mindazok után, amit érted tettem? - a megbántódott bátyó arckifejezésed öltöd magadra. - Ha jól emlékszem megmentettelek!

- Igen, én is úgy emlékszem, hogy megmentettelek. - az öntelt vigyor most az én arcom teríti be, főleg mert látom, hogy most nem tudsz visszavágni.

- Tűzszünet, fiúk! Jó lenne Thor, ha ma azért még ágyban maradnál. - szól közbe anyánk lágy hangja.

 Egymásra nézve elvigyorodunk, hiszen amint Frigga elmegy, folytatjuk a „csatát”. Ehhez nem is kell sok idő, mert pár perc múlva feláll és kijelenti, hogy megy és beszél Odinnal, és, hogy mi pedig ne csináljunk semmi hülyeséget, amit jó gyerekekhez illően meg is ígérünk.

- Jól van. Te pedig pihenj! - mutat rád, mielőtt kilép az ajtón, te pedig a fejedre húzod a paplant.

- Unatkozok. - jelentem ki abban a pillanatban, hogy kettesben maradunk.

- És? - nem bújsz ki a paplan alól.

- És mi lenne, ha mondjuk, csinálnánk valamit.

- Ha te csinálni akarsz valamit, annak mindig káosz a vége.

- És? - kérdezem, mire a te tejbetök fejed végre előtűnik a takaró alól.

- Nem mehetünk ki a szobából. - mondod és kikászálódsz az ágyból.

- Helyesbítek: te nem mehetsz ki a szobából.

- Értem. Akkor irány az erkély! - kiáltod és célba veszed a korlátot, én pedig gyorsan megállítalak, mielőtt levetnéd magad.

- Ne őrülj meg, nem így értettem! Én kimegyek, elintézem az őröket, aztán jöhetsz te is.

- Elintézed? Megölöd vagy mi?

- Igen, a fejszével, amit a ruhám alá rejtettem… - unottan nézlek, te pedig vállba löksz és folytatod:

- Jól van, na! Nálad sose lehet tudni. Bár tényleg hülye ötlet volt ezt gondolnom, még egy befőttes üveget se tudsz egyedül kinyitni.

 Felszisszenek és gyorsan hátat fordítva elindulok az ajtó felé. A két őr nem néz rám, amikor kilépek, csak merednek maguk elé.

- Thor nem érzi jól magát, menj, szólj egy orvosnak!

- Máris megyek. - jelenti ki egyikük és elsiet.

- Ó, jaj, elfelejtettem, hogy anyánknak is szóljon. Megtennéd, hogy szólsz a királynénak? - nézek a másik férfire, aki kissé habozik, mire én folytatom:

- Mond neki, hogy semmi komoly, ne aggódjon és, hogy üzenem, hogy én itt maradok vele. - a kedves, testvéréért aggódó Loki-mosoly láttán az őr bólint és egy árva szó nélkül távozik. Nem az eszükről híresek.

- Oké, mehetünk. - szólok be az ajtón, és te szélsebességgel rohansz ki engem is magaddal rántva. - Várj már Thor, hallod?!

 Mintha a falnak beszélnék, rohansz keresztül kasul a folyosókon - az őröket kikerülve - és nem engeded el a kezem, hiába is próbálom kiszabadítani. Kiérünk a szabadba és te nyugat felé veszed az irányt. Fogalmam sincs hova vágtatsz, de kezdek elfáradni. Amikor végigfutunk a főutcán, ahol mellesleg mindenki téged bámul, a kikötőhöz érünk, amin át végre meglátjuk a kiserdőt és már tudom, hogy a tisztásra megyünk.

 Az erdő határán már nem fogod a kezem, amiért hálás vagyok, hiszen kis híján kitépted a karom. Lihegve rogyok térdre a tisztás kezdetén, te pedig cigánykerekezve pattogsz ide-oda.

- Komolyan, te miből vagy? Majdnem meghaltál, most meg úgy festesz, mint akinek nem is volt semmi baja. Hogy van ennyi energiád?

- Úgy hiányzott a friss levegő! Egyébként nem értem miről beszélsz. Legyőzhetetlen vagyok!

- És szerény..

 Egy fának dőlve fújom ki magam és körbenézek a mezőn. Az erdő e részén szinte sosem jár senki, ezért a fű dús és puha. A fák falként szegélyezik a félkör alakú teret, kivéve egy magányos fűzfát, ami a tisztás szélén hajol a tenger felé, ami pár méterrel alacsonyabban hullámzik, mint a part széle.

- Többször járhatnál ide te is. - mondod és a szakadék szélére ülsz, lábadat a víz fölé lógatva.

- Sokszor járok ide, csak mivel nem vagyunk kettesben észre sem veszed, hogy én is itt vagyok.

- Mert meg se szólalsz. - a tenger felé fordulsz.

- Nyílván az én hibám.

- Igen, a tiéd. Ha mondjuk, beszélgetnél másokkal, akkor más véleményed lenne róluk.

- Így is tudom, hogy idióták.

- Ne beszélj így róluk, Loki! - ismét felém fordulsz, dühös vagy rám, de nem érdekel.

- Miért ne? Te is teljesen megváltozol, ha ők is itt vannak és többé nem érdekellek.

- Dehogynem, csak mivel nem jöttök ki jól egymással inkább…

- Inkább az ő oldalukra állsz. - fejezem be helyetted a mondatod.

 Minden felé nézel, épp csak rám nem. Tudod, hogy igazam van, mert nem vagyok olyan, mint a barátaid. Tényleg nem érzem jól magam a társaságukban, de ez nem feltétlenül miattam van.

- Nem akarok veszekedni veled. - mondod végül és végre rám nézel.

 Egy pillanatra gúnyosan elmosolyodom, aztán odasétálok és leülök melléd. Pár percig csendben ülünk egymás mellett, aztán lóbálni kezdem a lábam és véletlenül megrúglak.

- Bocs.

- Megint kezded? - kérdezed vigyorogva és oldalba löksz.

- Mit? - felhúzom a lábaim és talpra állok. Követed a példám és rögtön rám veted magad.

- Ne, Thor! - hátracsavarod az egyik karom, és a szakadék széle felé tolsz.

- Na, van kedved úszni? - kérdezed nevetve, mire én kigáncsollak, de - amire nem számítok - belém kapaszkodsz, így együtt zuhanunk lefelé.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.