Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


5. rész: "baleset"

2015.03.26

5. rész

 

Thor

 

 Esve-kelve próbálunk kievickélni a tengerből. Mire sikerül talpra állnod a térdig érő vízben, én - merő kedvességből - újra fellöklek.

- Köszi.

- Te kezdted. - kiérek a vízből és leveszem a felsőm, hogy kicsavarjam.

- Ez a kedvenc mondásod velem kapcsolatban, sőt van, hogy akkor is ezt mondod, ha nem így van.

- Igen, mert olyan sűrűn kezded te a balhét, hogy akkor is elhiszik, ha néha-néha csak rád fogom.

- Logikus. - mellém érsz és leülsz egy kőre.

- Hamarosan esteledik.

- Látom.

- Vissza kellene mennünk.

- Ráérünk. - mondod és lecibálod a cipőt a lábadról.

 Még jó egy órát maradunk a parton és beszélgetünk. A ruháink nem száradnak, hiába terítettük ki őket, így végül kénytelenek vagyunk vizesen visszavenni őket, bár engem a hőség miatt nem zavar. A nap már az ég alján jár, amikor kijelentem, hogy menjünk vissza.

- Figyelj, Thor! - szólalsz meg, amikor a partot elhagyva a város széléhez érünk.

- Mi az?

- Szerinted fel tudnál mászni oda? - kérdezed, és a víztárolóra mutatsz, ami a tengervizet szűri.

Felnézek. A tároló meg van 30 méter magas és a létra le van zárva.

- Persze. A tartó rudakon fel lehetne mászni.

- Szerintem leesnél.

- Akkor te is.

 A földet bámulva elvigyorodsz, aztán hirtelen felnézel, és már tudom is mit fogsz mondani.

- Akkor meg kéne próbálni.

- Fogadjunk, hogy előbb felérek, mint te.

 Egyszerre szaladunk a szilárdan álló építmény tartóoszlopaihoz és kezdünk el mászni felfelé. Eleinte a vasrudak közel, van, hogy alig egy arasznyira vannak egymástól, de minél feljebb jutunk a távolság a kapaszkodók között nő.

- Ha esetleg nem mersz tovább mászni, nyugodtan szólj, én megértem. - mondom.

- Tudom, hogy mindig magadból indulsz ki, szóval nem kell szégyellned, ha félsz.

- Én? Úgy látom, te sokkal jobban félsz nálam.

- Igen? - Ismét vigyor jelenik meg az arcodon, majd az egyik kezed és lábad a semmibe lógatva tartod meg magad. - Ó, tényleg félelmetes.

- Amíg te bohóckodsz, én felérek! - kiáltom és gyorsabban kezdek mászni. Ahol az oszlopok a tartály aljába fúródnak, vékony dróthuzalok kötik össze a vékonyabb csöveket, amiket nem könnyű kikerülnöm.

- Csak le ne ess! - gúnyolódsz, de hiába, hiszen sikeresen átbújok a drótpókhálón és megérintem a tartályt.

- Győzelem! - kiáltom.

- Gratulálok, felség! - hajlongasz gúnyosan egy csövön állva alig egy méterrel alattam. Nevetek, ám örömöm nem tart sokáig, mivel a huzal, amibe kapaszkodok, elpattan és én elveszítem az egyensúlyom. A lábam lecsúszik a vasról és már érzem, ahogy húz lefelé a mélység.

- Loki! - kiáltom, és próbálok megkapaszkodni a kezedbe, de túl messze vagy, és nem érlek el.

- Thor! - hallom, ahogy a nevem kiáltod és tudom, másodpercek kérdése, hogy földet érjek és meghaljak.

 A következő pillanatban érzem, hogy valaki elkap, karjait a lábam és a hátam alá teszi, majd hatalmas puffanással éri el a földet. Az eddig csukott szemeimet bátortalanul kinyitom, és látom, hogy Heimdall karjaiban vagyok, aki két lábán, szilárdan áll a talajon.

 A szívem őrülten ver, és csak bámulom Heimdallt, aki komoran, kifejezéstelen tekintettel néz vissza rám. Talán percek telnek el, talán csak egy pillanat, amikor végre rekedten megszólalok.

- Köszönöm...

 Heimdall szótlanul bólint, majd letesz a földre.

- Thor! - rohansz hozzám, miután lemásztál, és a vállaimra tett kezekkel próbálsz megtámasztani, mert még nem fogtam fel teljesen mi történt.

- Minden rendben. - mondom és halványan elmosolyodom. Megkönnyebbülten veszek egy mély levegőt és most már ismét vigyorgok. - Ez nem volt semmi.

- Nem. - mondod és hol rám, hol Heimdallra nézel.

- Kötelességem visszakísérni benneteket a királyhoz. - jelenti ki karcos hangján a kapuőr.

- De ugye az nem kötelességed, hogy elmeséld neki, mi történt? - kérdezed az alkudozó hangnemedben.

 Heimdall nem szól semmit, és ez elég válasz a kérdésedre mindkettőnknek.

- Sejtettem… - mondod és rám nézel. - Akkor menjünk.

- Jó… - bólintok és a város központja felé vesszük az irányt, most már kevésbé jókedvűen, hisz tudjuk, a szüleink nem örülnek majd a mi kis kalandunknak..

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.