Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


6. rész: Új szabály

2015.04.10

Loki

 

6. rész

 

 Összeszorított fogakkal nézlek, de te szótlanul bámulod a padlót. Nem azért, mert bánod, hogy rosszat tettél, hanem mert előszeretettel árultad el, hogy az egész az én ötletem volt. Látom, hogy már most bűntudatod van miatta, de most túl dühös vagyok ahhoz, hogy foglalkozzak vele.

 Odin tombol. A terem erkélyre nyíló része előtt járkál fel s alá. Azt mondja, elege van abból, hogy állandóan bajba keveredünk és, hogy én mindenbe belerángatlak, amit neked nem kéne hagynod. A szememet forgatom, ezt a kioktató hangnemet hallgatva, tudván, hogy apánk szerint egyértelműen ÉN vagyok a felelős a rossz viselkedésedért.

- Loki! - üvölt rám, mire lassan ráemelem a tekintetem. Tisztelem és szeretem őt, de néha úgy érzem, mintha engem…

- Talán van valami hozzáfűznivalód? - szegezi rám haragos tekintetét.

- Nincs.. - rezzenéstelen arccal nézek rá. - ..apám.

 Dühösen néz rád, majd újra rám. Frigga, aki eddig az ajtóban álló őrök mellől figyelte őrjöngő férjét, most közelebb lép hozzá, hogy megpróbálja kissé megnyugtatni.

- Kedvesem, ők nem akartak rosszat és szerencsére mindketten jól vannak, úgyhogy…

- Szerencsére! És mi lett volna, ha Heimdall nincs a közelben? Most fiadat siratnád, és nem engem próbálnál befolyásolni!

 Anyánk megdermed még a gondolatától is, hogy holtan lásson téged és azt hiszem, tudom, mit érez. Emlékszem, amikor nagyon megbetegedtél és az orvos azt mondta, ha az éjszakát túléled, meggyógyulsz. Ő egész éjjel melletted virrasztott és egy percre sem hunyta le a szemét. Tudom, hogy mennyire szeret és azt is, hogy milyen rosszul esik neki, amikor Odin ilyeneket mond.

- Mostantól nem mehettek kettesben sehová!

 Na, csak ez kellett. Még, hogy nem mehetünk kettesben sehová! A baj az, hogy én is fel vagyok háborodva, de el se merem képzelni, mekkora balhét fogsz te rendezni. De erre nem kell sokáig várnom, hiszen azonnal kifakadsz.

- Tessék?! Ezt nem gondolhatod komolyan! - közelebb lépsz apánkhoz és széttárt karokkal várod a magyarázatot.

- Hallgass, Thor! - kiált rád.

- Nem, ez nem igazság! - szólsz vissza és talán le kellene állítsalak, de egyetértek veled.

- Elég! - szól Odin ismét mennydörgő hangján. - Elkerülitek egymást! Nem beszélgettek, külön tanultok, amíg én mást nem mondok! Világos?

 Egy pillanatnyi néma csend támad, aztán te szélviharként, feldúltan távozol a teremből. Én még egyszer anyánkra nézek, aki inkább a padlót tünteti ki tekintetével, így én is - kissé moderáltabban - kisétálok az általad tárva hagyott ajtón.

 

 Aznap nem találkozunk többet. És a következőn se. Az őrök árgus szemekkel figyelnek, hogy még véletlenül se kerüljek a közeledbe. Ez furcsa, ugyanis a szobáink egymás mellett vannak. Nyílván te szokás szerint délig alszol, és sokkal később fekszel, mint én. Nem tudom, meddig fogod eltűrni a helyzetet, de engem már most nagyon zavar a hiányod. Bár ha belegondolok, te koránt sem vagy olyan magányos, mint én. Ott van Fandral vagy Sif, akikkel nélkülem is jól el vagy. Idegesít. Nem is. Sokkal inkább elszomorít a felismerés, hogy mennyire jól megvagy nélkülem.

 Kora reggel van, az ágyamon fekszek és bámulom a szürkés árnyalatú plafont. A szobám a tipikus zöldes árnyalatában most is olyan kellemes hely számomra, mint mindig. A magányt egyáltalán nem tartom rossz dolognak, sőt megnyugtat, de most, hogy kényszerítenek arra, hogy egyedül legyek, elviselhetetlen. Forgolódom, még az imádott könyveim sem tudnak lekötni. Kezdem azt hinni, hogy neked tényleg nem hiányzom…

 Egy jó óra semmittevés után kikászálódok az ágyból, felöltözöm, majd a konyha felé veszem az irányt. Sokszor sompolyogsz ott ilyenkor, remélve találsz valami nassolni valót. És most jövök csak rá, hogy valószínűleg abban reménykedek, hogy találkozom veled. Odin biztos dühös lenne, ha valóban így történne. Na persze, én nem a szófogadásomról vagyok híres.

 A konyhába érve szembesülnöm kell a csalódottsággal. Csupán két konyhalány járkál fel-alá az edények és a pultok között. Egyikük meg is kérdezi, hogy esetleg éhes vagyok-e, amire egy alig hallható nemmel felelek és továbbsétálok az étkező felé, ahol új társaságom lesz.

- Loki! - indul felém anyám a reggelihez terített hosszú asztal mellől, ami a helyiség közepén áll. A nyitott ablakokon beáramló meleg, nyári szellő meglebbenti az aranysárga függönyöket és Frigga kilógó szőke tincseibe is belekap.

- Jó reggelt! - nyekergem.

- Jó reggelt, szívem! - végigsimít az arcomon, amint odaér hozzám. - Ma a szokottnál is korábban keltél.

- Nem tudtam aludni.

- Értem. - halkan sóhajt, majd az egyik konyhalányhoz sétál és megkéri, hogy hozzon virágot az asztalra. Az egyik nyitott ablakhoz megyek, és a párkányra ülök. A kinti nyüzsgés még nem indult be, csupán egy-két katonát, vagy munkába siető embert látok. Egy rohanó gyerekben téged véllek felismerni, de persze nem te vagy. Sóhajtok.

- Apátok nem akar rosszat nektek, ugye tudod? - szólal meg Frigga, de nem nézek rá.

- Pedig épp azt teszi.

- Csak azért tette, mert felelőtlenek vagytok és…

- És azt hiszi, külön-külön nem leszünk felelőtlenek? - szakítom félbe anyánkat.

- Bocsánat. - mondom higgadtabban, és lejjebb hajtom a fejem.

 Frigga mellém sétál és ő is a párkányra ül.

- Nézz rám! - mondja, én pedig nagy nehezen felemelem a fejem.

- Mindennek oka van, amit apátok csinál. - mondja halkan. - Nem szabad emiatt haragudnotok rá. Előbb-utóbb meggondolja magát. Csak légy türelmes!

 Némán bólintok, mire ő halványan elmosolyodik és elsétál, de nem nézem hova. Csak kifelé bámulok. Nem szabad haragudnunk apánkra, de úgy érzem, valami nem hagyja, hogy ne így tegyek.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.