Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Teljesen biztos

2016.04.04

 A vasútállomáson szinte mindenki vagy az óráját nézegette, vagy a vasút távoli kanyarodó részét, amit még látni lehetett. Hiába, a vonatok mindig késnek. Megszokhatták volna. L a zsebébe dugta kezeit, mivel ahogy az ég egyre sötétedett, úgy lett egyre hidegebb is.

 Tőle nem messze egy nő oktatta ki kislányát, aki túl közel sétált a peron széléhez. Persze, azt nem szabad. Életveszélyes. Például József Attila is így halt meg. Más téma az is, hogy ő szánt szándékkal, meg az is, hogy az anyuka szerinti „túl közel” nagyjából két méternek felelt meg. De ez nem L dolga volt.

 Az viszont igen, hogy a mellette álldogáló úr, minden egyes fordulatta, amit a falon függő hatalmas óra irányába tett, hozzáérintette szőrmekabátját L könyökéhez. Nem nagy dolog ugyan, de húsz percen át tartó véletlen érintkezés egy idegen emberrel igazán frusztráló. Így tehát megpróbált arrébb lépni, de ha megtette, a másik oldalán álló szappanszagú öreg hölgy azzal a tekintettel meredt rá, ami azt sugallta „mit képzel, maga disznó? hívom a rendőrséget!”. Így végül inkább cask állt ott egy helyben.

 Mivel a vonat még további tíz perc után sem érkezett meg, fontolóra vette, hogy kifurakodik a tömegből, hogy ne legyen annyira frusztrált. Na igen, de akkor nem fog tudni visszaállni. És ha jön a vonat, ő fog felszállni utolsóként és megint a vonatajtóhoz szorítva kell végigállnia az utat. Inkább ezt a kényelmetlen helyzetet vállalta, mint azt.

 CUHH

 L összerezzent és automatikusan megfordult, hogy megtalálja az ijesztő hang forrását. Az egy meglehetősen alacsony termetű fiatal hölgy volt, aki most zsebkendőjét az orrához szorítva nézett fel L-re. Csinos. L ahelyett, hogy tovább legeltette volna szemeit a lányon felnézett és felmérte a lányt körülvevő társaságot. Egy házaspár, egy kisfiú és Mr Conor a festőboltos. Ezutóbbi szélesen mosolyogva nézte a lányt hátulról. Valószínűleg nem a csinos skótkockás szoknya volt a kaján mosoly oka. Egyébként is Conornak van felesége, méghozzá a mosodai kasszás. Bámulja azt, az másnak úgy sem kellene.

 A sínpár remegni kezdett és a távolban megjelent a vonat. Végre.

 Az embertömeg egyszerre indult meg. Persze kis gondolkozással a hátsók sejthették volna, hogy a vonatajtó nem főútvonal szélességű, és egyszerre csak egy ember fér át rajta. Persze kit érdekelt ez most. Engem is löködnek hátulról, szóval én is löködöm az előttem lévőt. Jézus Mária, hát mi mást csinálhatnék? Várjam meg míg felszállnak? Ugyan, kérem!

 L helyet foglalt a szerelvényen és a többi szerencsés is mind bebocsátást nyert, ugyanis meglepő módon a vonat nem indult el, amíg fel nem szállt mindenki – és ez sokak megkönnyebüléséhez vezetett. A mellette lévő helyen a táskáját pihentette, amit egy hölgy szóvá is tett,  a tekintetével. L gyorsan le akarta kapni táskáját a székről, amikor valaki megszólította. Nem is hallotta a kérdést, de a válasza helyes volt. „Hogyne, szabad.” A kérdező lehuppant az immár bőröndmentes ülésre. Nem is lenne értelme a világnak, ha az illető nem a tüsszentő lány lett volna. Hát persze, mindennek oka van. Legalábbis ezt olyan sokszor hallja az ember, hogy már el is hiszi.

 És most ott ült mellette. Kezdésnek rámosolyoghatna. Vagy megszólítsa? Nem, nem, Az túl rámenőssé tenné őt. L viszont megnyerő akart lenni. Mondjuk az soha életében nem volt. Még attól a tanárától sem volt képes kikönyörögni egy hármast, aki attól meghatódott és sírógörcsöt kapott, ha valaki bejelentette, hogy kiscicát kapott.

 Három perccel később L rászánta magát a tettre, és megszólalt.

 Bár ne tette volna. Az elhangzott kérdés koránts sem volt olyan megnyerő, mint gondolta. Sőt, még logikusnak sem volt mondható. A hölgy szélesen elvigyorodott, és közölte L-lel, hogy igen, ő is ezzel a vonattal utazik. Milyen különös!

 L erre intelligensen bólintott, mint aki arról hallott beszámolót, hogy milyen érdekes az atomfizika részecskékre irányuló elmélete. Ismét hagyott agyának három percet, hogy egy újabb csodás kérdést fogalmazzon meg.

 A második kérdésre a lány csak annyit felelt, hogy itt. A vonat megállt. A hölgy felállt, még egy utolsó mosolyt villantott L felé, majd leszállt.

 Na, ennyi volt. Jó, persze, amúgy sem volt nagy dolog. Örülhet a férje, amikor hazaér. Merthogy az nyílván van neki. Egy ilyen szép lánynak. Sőt bizonyára gazdag is. Biztos csodás házban laknak. És a fiuk – mert nyílván fiuk is van - eszes, jól nevelt gyerek, aki magániskolába jár.

 A vonat megállt. L felemelkedett és leszállt a vonatról, ami komótosan újra elzakatolt.

 Immár teljesen beesteledett és rettenetesen hideg is lett. L újra zsebébe dugta a kezeit. Hohó. Valami volt a zsebben. Egy papír. Névjegykártya. Szépen ívelt betűkkel egy szép hosszú női név és cím állt rajta.

 Egy darabig némán állt és nézte a lapocskát. Micsoda őrült gondolatai vannak! Ez a teremtés egyértelműen túl fiatal ahhoz, hogy gyereke legyen. Sőt! L teljesen biztos volt abban, hogy férje sincs.

 Teljesen biztos.

 L zsebredugta a kincset és ugrándozva indul el a hóesésben hazafelé.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.